Az a fajta sztár volt, akit nem kell bemutatni: jellegzetes hang, pengeéles nyelv, és az a bizonyos „Gobbi-tekintet”, amitől egyszerre tudod vidám és torokszorító hatású lenni. Gobbi Hilda a magyar színjátszás nagyasszonya volt, aki egyszerre tudott matriarcha, boszorkány és hajthatatlan jóbarát lenni. De ki volt ő a kulisszák mögött, kik voltak a nagy szerelmei, és miben volt felejthetetlen a színpadon és a filmvásznon?
Az olasz gyökerektől a Nemzeti színpadáig
Budapesten született 1913-ban, apai ágon olasz felmenőkkel. A Színművészeti Akadémiáról 1935-ben egyenes út vezetett a Nemzeti Színházhoz, ahol hamar kiderült, hogy a karakterek királynője született: fiatalon is olyan természetességgel játszott öregasszonyokat, hogy a közönség el is hitte neki a ráncokat. A háború éveiben ellenállói és segítő szerepet vállalt, a háború után pedig közéleti aktivitása és színházigazgatási ötletei is meghatározták a pályáját. A hatvanas években a József Attila Színházhoz szerződött, majd visszatért a Nemzetibe, végül a Katona József Színház alapító tagjaként búcsúzott a reflektoroktól. A „színház volt a családja”, és nemcsak színészként, hanem intézményalapítóként is maradandót alkotott: a Jászai Mari és az Ódry Árpád színészotthonok, a Horváth Árpád kollégium és a Bajor Gizi Színészmúzeum mind az ő kezdeményezéséhez kötődnek.
A sztori fordulópontja: amikor a magánélet is nyilvánosság lett
A magánéletéről sokáig suttogtak, majd egy idő után csendben el is fogadták: Gobbi Hilda nőkbe szeretett bele. Kapcsolata Temessy Hédivel nemcsak szakmai szövetség volt, hanem élettársi viszony, amely a színházak zárt világa ellenére városi közbeszéd tárgya is lett. Később az írónő Galgóczi Erzsébet lett a társa, akinek Törvényen kívül című kisregénye és az Egymásra nézve filmes adaptációja finoman, de egyértelműen tematizálta a női szerelem tabuját a Kádár-korban. „Az epizodistának csak néhány perce van” – mondta egyszer Gobbi, de az ő néhány percei magánéleti fronton is sokat jelentettek: láthatóvá tettek valamit, amiről addig csak suttogni lehetett.
A kor jogi és társadalmi keretei sem voltak mellékesek. Magyarországon a hatvanas évek elejéig kriminalizálták a homoszexualitást, majd „kórossá” minősítve „tartották távol a közélet tiszta vitrinjeitől”. Ebben a közegben együtt élni, együtt dolgozni, együtt megjelenni bátor gesztus volt. Gobbi ezt nem zászlóval és jelszavakkal tette, hanem úgy, ahogy élt: következetesen, gondoskodóan, és gyakran humorral.
Szerelmek a kulisszák mögött: Temessy Hédi és Galgóczi Erzsébet
A Temessy Héditől indult történet sokak szerint a nagy, viharos szerelmek közé tartozott: két színésznő, két erős személyiség, egy budai közös otthon, és rengeteg munka. A kapcsolat éveken át tartott, és bár a magánéletükből keveset mutattak a nyilvánosságnak, a pályatársak ismerték és tisztelték őket: Gobbi diszkréten, de nagyvonalúan állt a társához. A szakítás után Gobbi élete másik jelentős nőalakja Galgóczi Erzsébet lett. Galgóczi íróként úgy írta meg a nők közötti szerelmet, ahogy azt a magyar irodalom addig alig merte – egyenesebben, tisztábban, szégyenkezés nélkül.
A könyvből Makk Károly rendezett filmet Egymásra nézve címmel, és bár főszerepre külföldi színésznőket választott, a sajátos áttűnésekből mindenki értett.
És hogy voltak-e „titkos” női barátságok és félreértett kötődések a pálya más nagyasszonyaihoz? A színházi folklór szeret történeteket fabrikálni, de a lényeg marad: Gobbi nem csinált kérdést abból, kit szeret, hanem élt és dolgozott – intenzíven. Aki beszélt vele, azt mondta, nem tett elvi nyilatkozatokat, csak nyitott ajtót és megterített asztalt.
Gobbi bármit eljátszott, de igazán az epizódok királynőjeként vált halhatatlanná
Rövid jelenetekben is világot tudott teremteni: egy leheletnyi hangsúlyváltás, egy gúnyos félmosoly, egy „na, aranyom” – és kész is volt a csoda. Nem véletlen, hogy végrendeletében létrehozta az Aase-díjat, amellyel minden évadban az epizodisták felejthetetlen perceit jutalmazzák. A díj névadója Ibsen Peer Gyntjének Aase anyója – egy rövid, de elementáris szerep, amelyet Gobbi olyan erővel játszott, hogy külön fogalommá vált a szakmában.
A filmvásznon a negyvenes évektől a nyolcvanas évekig szinte minden korszak lenyomatát megtaláljuk az alakításai között. Korai szerepei között ott a Különös házasság, a Rokonok vagy az Édes Anna adaptációja, később pedig a Mágnás Miska sziporkázó vénkisasszonya, a Tanár úr kérem hangulatképei, a hatvanas évek végének közönségfilmjei, mint az Egri csillagok vagy A veréb is madár.
A hetvenes évek kegyetlenül pontos kisrealizmusa olyan címekben köszön vissza nála, mint az Amerikai cigaretta vagy a Használt koporsó, a nyolcvanas évek tévéfilmjeiben pedig élő legenda volt már: Holt lelkek, A nagymama, A vén bakancsos és fia. Ha megjelent, azonnal súlya lett a jelenetnek – még akkor is, ha csak két mondata volt.
És ott a rádió: egy generáció a Szabó családban hallotta rendszeresen a hangját. Az a hang nem „szép” volt a klasszikus értelemben, hanem különleges és élő – benne lüktetett a pesti utca, a folyosói kávézacc és a színházi öltözők fémes csöndje.
Épített intézményeket is – szó szerint
Gobbi nemcsak szerepeket épített, hanem házakat, otthonokat, közösségeket is. A Bajor Gizi Színészmúzeum az ő kezdeményezésére jött létre a nagy előd villájában, hogy legyen egy hely, ahol a szakma saját arcait és történeteit őrzi. Az idősebb pályatársaknak otthont teremtett az Ódry Árpád és a Jászai Mari színészotthonokkal, a fiataloknak pedig kollégiumot. Az új Nemzeti Színház ügyét nem szlogenben, hanem cselekvésben vitte: szervezett, gyűjtött, lobbizott, és ha kellett, kétkezi munkával is ott volt. Ezt hívják örökségnek, amit nem a falakról akasztasz le, hanem magaddal viszel.
Érdekességek
- A „boszorkány” szerepkör a karrierje elején ragadt rá, mert már fiatalon is el tudta hitetni az időskori bölcsességet és csipkelődést. A Boszorkány-szombat címmel még tematikus múzeumi program is köszöntötte az emlékét.
- Végrendeletében az epizodisták elismerésére hozta létre az Aase-díjat. Minden évben két színész és két színésznő kapja, jellemzően a Bajor Gizi Színészmúzeumban adják át.
- A szakmában sokan „anyaszínháznak” látták, mert szinte mindenkinek volt egy története arról, hogyan segített: kollégium, otthon, ösztöndíj – amit lehetett, intézett.
- A budapesti ferencvárosi Bajor Gizi parkban bronzszobra ül két üres szék között. Aki leül mellé, fotón máris Gobbi partnere.
- A legendás rádiószappanoperában, a Szabó családban is hallhattuk – sokan itt „ismerték meg” a hangját, mielőtt a vásznon látták.
Ma miért menő – és miért vitatott?
Ma azért menő Gobbi Hilda, mert a jelen idejű kérdésekre is választ ad. Hogy lehet egyszerre határozott és gondoskodó, politikus és művész, közösségépítő és szókimondó? Az életművében ott a közösségi felelősség és a reális szolidaritás – nem „jófejkedésből”, hanem belső kényszerből. A női szerelem nyílt felvállalása pedig külön réteget ad a figurájának: nem aktivista gesztus volt, hanem természetesség, ami az utókorból visszanézve aktivista tettként hat.
Vitatott lehet politikai beágyazottsága és közéleti szerepvállalása a szocializmus éveiben. Voltak, akiket ez zavar ma is, és vannak, akik szerint ő a színházért cselekedett előbb és mindenek felett. A mérleg egyik serpenyőjében a kiállások és a szervezés, a másikban a rendszer kompromisszumai – a döntést az olvasó hozza meg. A mű ugyanis megmarad: a díjak, az intézmények, a filmek és a színpadi alakítások nem politikai nyilatkozatok, hanem tartós emberi lenyomatok.
Filmek és szerepek: egy válogatott kedvcsináló
Ha Gobbi-filmmaratonra készülsz, kezdd a klasszikusokkal: a Mágnás Miska máig mosolyfakasztó, benne Gobbi a kleptomániás arisztokrata figuráját úgy csavarja meg, hogy minden jelenetében történik valami kis csoda. Az Édes Anna és a Rokonok közéleti-erkölcsi dilemmái a mai napig ütnek, főleg, ha szereted a magyar irodalmi adaptációk sűrű levegőjét. A Tanár úr kérem és az Egri csillagok a „közönségsiker” kategória, amelyekben Gobbi több generációnak vált ismerőssé. A hetvenes évek markáns darabjai, mint az Amerikai cigaretta vagy a Használt koporsó, a hétköznapok karcos igazságát viszik a képernyőre. A tévéfilmek között a Holt lelkek és A nagymama igazi jutalomjáték: finom részletek, pontos indulatok, emberi méltóság. Ha sorozat, akkor a Bors és a Nyolc évszak – kis szeletek, nagy ízek.
A színpad felől nézve a Peer Gynt Aase anyója afféle „Gobbi-ikon”. Rövid szerep, nagy rajzolat – és talán innen is érthető, miért látta meg ő a „kicsiben” az igazán nagyot. Innen nőtt ki az Aase-díj gondolata is, amely ma is élő szakmai gesztus: annak adja a pici reflektorfényt, aki egy nagy estén belül egyetlen, de emlékezetes percet ajándékoz a közönségnek.
Szerelmek, szerepek, székek a parkban
Ha elmész a Bajor Gizi parkba, ott ül bronzba öntve Gobbi Hilda, mellette két üres szék. Mintha azt mondaná: gyere, ülj ide, beszélgessünk. A szerelmekről, amiket nem kellett magyarázni. A szerepekről, amiket nem lehet elfelejteni. És arról, hogy a színház – ha jól csinálják – nemcsak játszóhely, hanem menedék is. Ebben a menedékben Gobbi Hilda volt a házigazda.