Sok szülő életében jelen van az az aggodalom, hogy a gyermek látszólag nem mutat különösebb érdeklődést semmi iránt, vagy csak egy-egy téma érdekli, másról hallani sem akar. Szerencsére, akár gyermekről, akár kamaszról, akár felnőttről van is szó, a nyitottság fejleszthető. Most olyan szülőknek adunk néhány tippet, akiket a gyermekük közömbösségé aggaszt, hogyan kezeljék a helyzetet. Fontos azonban már az elején leszögezni, hogy a gyerekek érdeklődése nagyon különböző lehet, és önmagában az sem jelent problémát, ha valaki egy bizonyos időszakban szinte kizárólag egyetlen témáért rajong. A kívülről egyoldalúnak tűnő érdeklődés sokszor éppen azt mutatja, hogy a gyermek valamiben megtalálta azt, ami igazán leköti a figyelmét.
Baj, ha a gyereket csak egy dolog érdekli?
Van úgy, hogy látszólag egy gyereket semmi más nem érdekel, kizárólag a dínók, a versenyautók, a bundesliga tabella, vagy éppen a lovak, a vámpíros tiniirodalom, vagy a K-pop. A szülők ilyenkor aggódva figyelhetik, hogy gyermekük semmilyen más téma iránt nem mutat érdeklődést. Pedig a gyerekkor természetes része lehet, hogy egy-egy téma időszakosan kiemelkedik a többi közül, és a gyermek elképesztő mennyiségű információt gyűjt róla. Megtanulja a focisták nevét, felismeri a különböző autómárkákat, kívülről tudja a dinoszauruszok neveit, vagy éppen hosszasan képes mesélni a vonatok működéséről.
A szülő számára ez azért tűnhet furcsának, mert felnőttként általában többféle érdeklődési terület között mozgunk, míg egy kisgyermek figyelme még egészen másképpen működik. Egy számára izgalmas témán keresztül rengeteg dolgot képes megtanulni: olvasni, számolni, kérdezni, rendszerezni, összehasonlítani és emlékezni. Ha például valakit a dinoszauruszok kötnek le, könnyen lehet, hogy közben földrajzi, biológiai vagy történelmi ismereteket is szerez, anélkül, hogy ezeket külön tanulásként élné meg. Ezért nem feltétlenül az a cél, hogy minél gyorsabban elfordítsuk a gyermeket a kedvenc témájától, hanem inkább az, hogy idővel azon keresztül más területek felé is kapjon egy-egy kapaszkodót.
Az is normális, ha egy ideig „semmi” nem érdekli
Másfajta aggodalmat jelent, amikor a szülő azt látja, hogy a gyermek mintha semmi iránt nem lelkesedne. Nem akar sportolni, nem érdekli különösebben semmilyen olvasmány, nem köti le a rajzolás, vagy a zene, nincs olyan hobbija, amiről a szülő tudna. Ha a gyermekünk nem talál olyan elfoglaltságot, amelyben igazán elmerülne, könnyű arra gondolni, hogy ez a közömbösség valaminek a tünete lehet. Valójában azonban a kíváncsiság nem mindenkinél ugyanabban az életkorban és nem ugyanolyan formában jelenik meg.
Az is előfordulhat, hogy a gyermek egyszerűen még nem találkozott azzal a tevékenységgel, amely valóban megszólítja. Egy óvodásnak lehet, hogy unalmas egy sportfoglalkozás, miközben imád biciklizni a szüleivel, egy kamasz pedig elutasítja a kötelező olvasmányokat, de órákon keresztül képes képregényeket vagy egy kedvenc témájáról szóló cikkeket olvasni. A szülőnek ezért érdemes különválasztania azt, hogy a gyermek valóban semmi iránt nem érdeklődik, vagy egyszerűen még nem talált rá arra, ami felkelti a figyelmét. Az utóbbi esetben nem feltétlenül ösztönzésre, hanem inkább sokféle, nyomásmentes lehetőségre van szükség.
Ne a kedvenc témát akarjuk elvenni tőle
Ha a gyermek szinte minden szabadidejét ugyanazzal tölti, a szülőben könnyen felmerülhet, hogy ideje lenne korlátozni ezt. A „már megint csak focizol”, „erről beszélsz egész nap” vagy „nem tudnál végre valami mással foglalkozni?” típusú mondatok azonban ritkán hozzák meg a kívánt eredményt. A gyermek ilyenkor nem feltétlenül azt hallja, hogy érdemes lenne nyitottabbnak lennie, hanem azt, hogy a számára fontos dolog valamiért nem elég jó. Ez pedig akár még erősebb ragaszkodást is kiválthat.
Sokkal célravezetőbb, ha a szülő a meglévő érdeklődést használja kiindulópontként. Ha a gyerek a focit szereti, nem kell feltétlen könyvet adni a kezébe egy teljesen más témáról, vagy beíratni gitárórára. Lehet először egy híres stadion történetéről beszélgetni, majd eljutni az építészethez, a városokhoz vagy akár a történelemhez. A vonatok iránt rajongó gyerekkel lehet vasúti térképet nézegetni, majd földrajzról beszélgetni, a lovakat kedvelő gyermekkel pedig szóba kerülhet az állatok gondozása, a természet vagy a sport. A cél nem az, hogy a kedvenc témát lecseréljük, hanem hogy hidat építsünk belőle más érdeklődési területekhez.
A közös élmény sokkal többet ér, mint a rábeszélés
Az érdeklődés bővítésének egyik legjobb módja, ha a szülő nem egyszerűen feladatként adja a gyermeknek az új dolgokat, hanem közös élményt teremt. Egy múzeumlátogatás például egészen más lehet, ha a gyereknek nem azt mondjuk, hogy „most megnézzük a kiállítást, mert érdekes”, hanem előtte felvetünk egy kérdést, amelyre együtt keressük a választ. Ugyanez működhet egy kirándulásnál, egy könyvtári látogatásnál, egy koncertnél vagy akár egy egyszerű otthoni „kémiai” kísérletnél is. A kíváncsiság gyakran nem magától jelenik meg, hanem egy érdekes kérdés, helyzet vagy élmény indítja be.
Érdemes olyan programokat választani, amelyekben a gyermek már meglévő érdeklődése is szerepet kaphat. Egy autókért rajongó gyereknek izgalmasabb lehet egy közlekedési múzeum, mint egy általános kiállítás, egy állatokért lelkesedőnek pedig egy természetvédelmi terület vagy állatkert jelenthet jó belépési pontot. Innen már könnyebb továbblépni. Így a gyerek nem érzi azt, hogy a szülő el akarja téríteni attól, amit szeret, mégis új dolgokkal találkozik.
A választás szabadsága is fontos
A gyerekek sokkal könnyebben válnak nyitottá, ha úgy érzik, hogy van beleszólásuk abba, mivel foglalkoznak. Ha minden új tevékenységet a szülő jelöl ki, könnyen kialakulhat az ellenállás, még akkor is, ha maga a program egyébként érdekes lenne. Éppen ezért sokszor jobb két-három lehetőséget kínálni, és hagyni, hogy a gyermek válasszon közülük. Lehet például közösen eldönteni, hogy hétvégén állatkertbe, egy kisebb múzeumba vagy kirándulni menjenek, illetve azt is, hogy este melyik új könyvbe olvassanak bele.
Ez különösen kamaszkorban válik fontossá, amikor az önállóság iránti igény egyre erősebb. Egy tizenéves könnyen elutasíthat valamit pusztán azért, mert úgy érzi, hogy a szülei rá akarják kényszeríteni. Ha viszont ő választhatja ki, milyen filmet néznek meg, milyen témájú könyvet próbál ki, vagy melyik új helyre mennek el, sokkal nagyobb eséllyel lesz valódi résztvevője az élménynek. A nyitottságot ugyanis nehéz parancsra kialakítani. A szülő inkább lehetőségeket teremthet, mintsem előírhatja, hogy a gyermeknek mit kell érdekesnek találnia.
Az érdeklődés bővítésében a szülői példa is számít
A gyerekek nemcsak abból tanulnak, amit mondunk nekik, hanem abból is, amit rendszeresen látnak. Ha a szülő maga is olvas, zenét hallgat, sportol, kirándul, főz, múzeumba jár vagy érdeklődik a világ dolgai iránt, a gyermek számára természetessé válik, hogy a szabadidő sokféleképpen tölthető. Nem szükséges minden tevékenységbe bevonni, már az is sokat számít, ha látja, hogy a felnőtteknek is vannak kérdéseik, hobbijaik és olyan témáik, amelyek után szívesen néznek utána valaminek. A kíváncsiság így nem kötelező feladatként, hanem mindennapi viselkedésként jelenik meg.
Ez különösen akkor lehet hasznos, ha a gyermek saját érdeklődési köre nagyon szűk. Ha például a szülő egy focimeccs mellett egy érdekes történetet is megoszt arról, hogyan épült a stadion, vagy egy utazás során megmutatja, hogyan kapcsolódik az adott város története a sporthoz, a gyerek újabb és újabb információkhoz jut. Nem kell minden alkalommal tanítani vagy magyarázni. Elég lehet egy-egy érdekes kérdés, egy rövid történet vagy egy közösen felfedezett érdekesség, amely új irányba tereli a beszélgetést.
Mikor érdemes mégis jobban odafigyelni?
Az, hogy egy gyermeknek szűk az érdeklődési köre, önmagában nem ok az aggodalomra. Más megítélés alá eshet azonban, ha a szülő nem egyszerűen azt látja, hogy a gyereket kevés dolog érdekli, hanem azt, hogy tartósan visszahúzódik minden tevékenységtől, korábban szeretett dolgokat is elutasít, vagy hosszabb időn keresztül semmiben nem talál örömet. Ilyenkor már nem az érdeklődési kör szélessége a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy történt-e valamilyen változás a gyermek viselkedésében, hangulatában vagy mindennapi működésében. Ha a szülő bizonytalan, érdemes a gyermek pedagógusával vagy szükség esetén szakemberrel is beszélni.
A legtöbb esetben azonban egyszerűen arról van szó, hogy a gyermeknek megvan a saját tempója. Van, aki már óvodásként rengeteg kérdést tesz fel a világról, más később kezd igazán elmélyülni egy-egy témában. A szülő legfontosabb feladata ilyenkor nem az, hogy folyamatosan új érdeklődési területeket gyártson, hanem hogy biztonságos és változatos környezetet teremtsen a felfedezéshez. Ha van lehetőség kérdezni, kipróbálni, hibázni és újra próbálkozni, az érdeklődés idővel sok esetben magától is szélesedni kezd.